Célom, hogy bizonyítékokon alapuló technikákkal és közös gondolkodással találjuk meg a problémád valódi okát. Legyen szó sportsérülésről, műtét utáni rehabilitációról vagy prevencióról, a gyógyulás egy izgalmas csapatmunka, amiben örömmel kísérlek végig.
Tanulmányaimat 2021-ben fejeztem be a Semmelweis Egyetemen. Egészen az egyetemi éveim végéig versenyszerűen sportoltam, atletizáltam. Mielőtt a sportban helyezkedtem volna el, szerettem volna magam több területen kipróbálni. Miután megszereztem a diplomámat, Zürichben egy vegyes profilú praxisban helyezkedtem el, ahol rengeteget tanultam a szakmáról, és az utóbbi években egyre nagyobb részét tette ki a munkámnak a sportfizioterápia. Különböző sportágak él- és hobbisportolóival foglalkoztam, prevenció, rehabilitáció, teljesítmény optimalizálás területein. A gyógytornát valódi hivatásomnak tekintem – leginkább a sportolókkal, páciensekkel való közös munkát élvezem. Szeretem és fontosnak tartom, hogy közösen tudjunk gondolkodni és megoldást találni a problémára, ezért igyekszem mindig külön figyelmet fordítani a betegedukációra. Ilyen módon felderíthetjük és megoldást találhatunk a probléma hátterében álló valódi okokra. Enélkül a csapatmunka nélkül nem tudom elképzelni a szakmai együttműködést, és minden alkalommal izgalmasnak tartom, amikor együtt feszegetjük a határokat.
A kezeléseim során bizonyítékokon alapuló technikákat és módszereket alkalmazok, nem elfelejtve az emberi szervezet komplexitását, mivel a lelki állapotunk mindig befolyással van a fizikai teljesítőképességünkre.
Szeretem mindig tovább képezni magam, hogy a lehető legújabb technikákkal tudjam segíteni a hozzám fordulókat. Jelenleg egy több éves sportfizioterápiás képzést végzek Németországban, hogy még jobban elmélyítsem tudásomat. Szívügyeim közé tartozik még a sporton kívül a szülés utáni rehabilitáció, az élet előrehaladtával jelentkező kórképek prevenciója,úgy mint a csontritkulás, egyensúlyfejlesztés, illetve műtét utáni rehabilitációk. Fontosnak tartom, hogy mindig naprakész tudással tudjak pácienseimhez fordulni. Örömmel tekintek előre a közös munkára, minden sportolni, gyógyulni és mozogni vágyóval!
Sportsérülések utáni rehabilitáció (hobbi és versenyszinten), teljesítményoptimalizálás.
Deréktáji, háti- és nyaki gerinc panaszai, gerincsérv kezelése, tartásjavítás, aktív lumbális stabilizáció.
Intim-torna (medencefenék fizioterápiája), szétnyílt hasizom kezelése (rectus diastasis), szülés utáni rehabilitáció.
Vállproblémák (rotátorköpeny, befagyott váll), könyök-, csukló- és kézpanaszok, csípő- és térdproblémák, boka- és lábpanaszok. Műtétre való felkészítés és műtét utáni rehabilitáció (pl. csípő- és térdprotézis).
Mélyizmok célzott erősítése, testtudat és koordináció fejlesztése, gerinc- és ízületkímélő mozgásformák, tartásjavítás, rugalmasság növelése, valamint a fizikai és mentális egyensúly megteremtése prevenciós vagy rehabilitációs céllal.
Ízületi blokkok oldása, mozgásbeszűkülések kezelése, lágyrész- és fasciamobilizáció, mozgásszervi eredetű fejfájás és szédülés kezelése, végtagokba sugárzó fájdalmak (zsibbadások) enyhítése, krónikus ízületi- és izomfájdalmak specifikus kezelése.
Keress bizalommal Újbudán vagy Zuglóban, és tegyük meg együtt az első lépést a gyógyulás útján!